Nőkkel erőszakoskodott
Az egyik sértettől telefonját is elvette a gyanúsított.
Szexuális kényszerítés kísérlet bűntette, szexuális erőszak bűntette és rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya R. Sándor ellen. A 49 éves esztergomi férfit 2014. szeptember 8-án fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként az esztergomi nyomozók. A gyanúsított 2014. május 3-án és 2014. augusztus 22-én próbált megerőszakolni két helybéli asszonyt Esztergomban. Utóbbi esetben a bűncselekmény elkövetését követően magával vitte a sértett mobiltelefonját is. Gyanúsítotti kihallgatásán R. Sándor nem tett vallomást. A férfit az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását. A büntetőeljárást a rendőrség 2015. január 22-én befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.