Nyakára léptek
Egy mosonmagyaróvári szórakozóhely előtt történt a bántalmazás.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottjai elfogták azt a két férfit, akik 2014. augusztus 10-én a hajnali órákban egy mosonmagyaróvári szórakozóhely környékén tettleg bántalmaztak egy 19 éves helyi fiatalembert.
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak előzetes szóváltást követően a sértett ruháját itallal leöntötték, az épület melletti erdős területre hívták, ahol fejére ököllel ütéseket, a testére testszerte rúgásokat mértek, majd amikor földre került nyakára léptek, melynek következtében a bántalmazottnak rövid ideig tartó eszméletvesztése is kialakult.
A rendőrök az elkövetőket 2014. augusztus 11-én a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették.
A nyomozás elsődleges adatai szerint a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 20 éves hegyeshalmi és a 30 éves kimlei lakosok ellen súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást és a bűncselekmény körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja.