Nyakláncokat lopott
A szigetszentmiklósi rendőrök őrizetbe vették a 36 éves gyanúsítottat.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Pál 36 éves szigethalmi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. március 27-én 13 óra körül ment oda Szigetszentmiklóson egy gyalogosan közlekedő nőhöz. A sértett háta mögé lépett, megfogta a nyakát és medállal együtt ellopta a nő nyakláncát.
A 36 éves férfi ezt követően 2017. április 4-én a délutáni órákban – Szigethalom egyik utcáján - hasonló módszerrel próbálta meg elvenni egy nő nyakláncát. Az ezüst ékszer azonban elszakadt és a sértett ruhájába csúszott, így azt végül a gyanúsított nem tudta elvinni.
Néhány órával később Szigetszentmiklóson, egy járdán sétáló nő arany nyakláncát elszakította és azt a rajta lévő medállal együtt eltulajdonította, majd a helyszínről elszaladt. Ezt észrevette egy közeli megállóban várakozó állampolgár, aki K. Pált a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta.
A szigetszentmiklósi nyomozók a gyanúsítottat elfogták, előállították, majd kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették.