Nyakon szúrta betegtársát

2014. 10. 10., p - 10:09
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök őrizetbe vették azt a 37 éves férfit, aki egy pomázi egészségügyi intézményben egy bicskával nyakon szúrta betegtársát.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. László 37 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. október 8-án 22 óra körüli időben egy pomázi egészségügyi intézményben – minden előzmény nélkül – egy bicskával nyaktájékon szúrta az egyik betegtársát. A sértett a szúrás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett, azonban a bántalmazás módja és eszköze, valamint a támadott testtájék alkalmas lehetett volna arra, hogy a férfi halálát okozza.

M. Lászlót a pomázi járőrök a helyszínen elfogták, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásának elrendelését.

A 37 éves férfi ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.