Nyitott autóból lopott

2019. 03. 10., v - 10:01
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki fotós felszereléseket lopott el. Nem volt nehéz dolga, az autó nyitva volt.

A 28 éves gyanúsított 2019. március 5-én este egy belvárosban parkoló gépkocsiból tulajdonított el egy hátizsákot, a benne lévő fényképezőgéppel, objektívekkel és kiegészítőkkel együtt.

A rendőrök a bejelentést követően pár órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

A nyomozók a megtartott kutatások során lefoglalták a csaknem egymillió forint értékű fényképezőgépet és tartozékait.

A gépjárműből lopások és feltörések megelőzése a tulajdonosok érdeke is. Ezért a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy

-    mielőtt elhagyják a járművet, győződjenek meg arról, hogy az autót (ajtót, ablakot, napfénytetőt) bezárták!

-    ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag, vagy használati tárgy!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.