Nyolcéves kisfiú tett bejelentést

2022. 04. 03., v - 22:08
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lakásában öltek meg egy fiatal nőt Zuglóban. A feltételezett elkövetőt három órán belül elfogták a budapesti rendőrök.

Egy nyolcéves kisfiú telefonált a 112-es segélyhívószámra 2022. április 3-án 19 óra körül, és azt mondta a diszpécsernek, hogy édesanyja rosszul van. A helyszínre érkező mentők megpróbálták újraéleszteni a 30 éves nőt, de már nem tudtak rajta segíteni. A helyszíni adatok idegenkezűségre utaltak, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az életvédelmi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival három órán belül egy fővárosi bevásárlóközpontban elfogtak. A 32 éves férfi elszámoltatása megkezdődött.  ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.