Nyúl lopástól a kiskorú veszélyeztetéséig (fotókkal)
Több rendbeli, öt különböző bűncselekmény elkövetése miatt javasolt vádemelést egy 46 éves férfi ellen a Keszthelyi Rendőrkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a zalaszentgróti férfi 2013. szeptember 1. és 2014. március 5. között több helyi lakost károsított meg; többek között házinyulakat, fagyasztott sertéshúst és hurkát lopott, máshonnan több zsák fa brikettet és tűzifát, illetve egy házból a vezeték megbontásával villamos energiát szerzett. A férfit a keszthelyi rendőrök 2014. márciusban elfogták, majd a házában megtartott házkutatás során közel 500 gramm lőport és több lőszer-elemet is találtak, melyekhez a férfi nem rendelkezett engedéllyel.
A 46 éves embert felesége is feljelentette, amiért férje megfenyegette őt, a két kiskorú gyermekét pedig - a nő elmondása szerint - évek óta félelemben tartotta, bántalmazta, egyiküket a bűncselekmények elkövetéséhez is magával vitte. A nyomozók a zalaszentgróti embert gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt, azonban a terhelt azóta már szabadlábon védekezhet. A gyanúsított kihallgatásán a bűncselekmények elkövetését részben elismerte, a családja sérelmére elkövetett cselekményeket viszont tagadta.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfi ellen négy rendbeli lopás vétség, visszaélés robbanóanyaggal, robbanószerrel bűntett, visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel bűntett, zaklatás bűntett és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.