Ököllel rendezték a vitát

2018. 04. 11., sze - 11:46
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tettlegességig fajult a vita két helybéli férfi között egy hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen 2018 márciusában. A rendőrök bíróság elé állítás javaslatával zárták le a nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.

A nézeteltérés 2018. március 19-én 17 óra körül alakult ki a két fél között a hódmezővásárhelyi kocsmában. A szóváltás közben az egyik férfi megütötte a másikat, majd távoztak a szórakozóhelyről, hogy négyszemközt rendezzék a vitát.

Az utcán folytatódó dulakodás során mindketten ököllel ütöttek haragosuk felé, azonban csak az egyik fél találta el a másikat, aki így a földre került és könnyebben megsérült. A verekedésnek ezután a helyszín közelében tartózkodó ismerősök vetettek véget.

A kiérkező rendőrök a 40 éves és a 48 éves férfit előállították, kihallgatásuk során elismerték a garázdaság vétségének elkövetését.

A hódmezővásárhelyi nyomozók a napokban bíróság elé állítás javaslatával továbbították az ügy iratait az illetékes ügyészségre.  


Kapcsolódó oldalak