Ököllel támadt a jegyellenőrre – kolléganője fellépése vetett végett a dulakodásnak

2025. 07. 30., sze - 07:30
Készenléti Rendőrség

A készenléti rendőrök perceken belül a helyszínre értek, az agresszív férfit elfogták.

 

A Készenléti Rendőrség (KR) járőrei július 23-án 17 óra 25 perckor kaptak jelzést arról, hogy Budapest X. kerületében, a Kőbánya alsó vasútállomásnál a 28-as villamosmegállóban ismeretlen férfi bántalmazott egy jegyellenőrt.

 

A rendőrök pár perc alatt a helyszínre érkezetek, ahol felvették a kapcsolatot a bejelentővel. A sértett – a BKK jegyellenőreként dolgozó nő – elmondta, hogy az egyik utast azért szólította fel a villamos elhagyására, mert nem tudta igazolni kedvezményes bérletre való jogosultságát. A férfi, miután leszállt, megpróbált visszaszállni, amit az ellenőr próbált megakadályozni. Ezután szóváltásba keveredtek, majd az utas ököllel megütötte a nőt. A férfi egy újabb ütést is megkísérelt, amely a jegyellenőr szemüvegét sodorta le. A sértett munkatársa lépett közbe, hogy megakadályozza a további bántalmazást. A hölgy fellépésének köszönhetően az elkövető a Kőrösi Csoma Sándor út irányába távozott. A járőrök azonnal a nyomába szegődtek, majd a közelben meg is találták és elfogták.

 

A férfi elismerte, hogy konfliktusba keveredett az ellenőrrel. A rendőrök mentőt kértek a helyszínre, ahol a vizsgálat során megállapították, hogy a felek nem szenvedtek sérülést, egyikük sem igényelt orvosi ellátást.

 

A járőrök a 45 éves budapesti férfit előállították a X. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult vele szemben büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak