Ököllel ütötte a taxi belső berendezését
Az őrjöngő győri férfit a Készenléti Rendőrség járőrei fogták el.

A Győri Rendőrkapitányság rongálás és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 24 éves győri lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2015. május 31-én 5 óra 20 perc körüli időben baráti társaságával, taxival utazott Abda felől Győr irányába. A fiatalember a gépkocsiban utastársaival hangos szóváltásba keveredett és a hátsó ülésen helyet foglalva, ököllel többször megütötte az autó belső berendezéseit, majd eltörte a jobb első ülés fejtámláját. A fiatalember a taxi megállásakor dulakodni kezdett a járművezetővel, majd a helyszínről elmenekült.
A Készenléti Rendőrség járőrei az őrjöngő férfit 5 óra 55 perckor Győrben, a Révai utcában fogták el. A rendőrök a férfi ruházatát átvizsgálták és nadrágjának zsebéből, bruttó 12,1 gramm alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le.
A terhelt bűncselekmény elkövetését beismerte.