Oltási igazolásokkal üzletelt az orvos és az asszisztense

2022. 03. 04., p - 14:41
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

A két nő több embert is jogosulatlanul juttatott védettségi igazolványhoz.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2022. március 3-án hajnalban Jánoshalmán fogták el azt az orvost és asszisztensét, akiket védettségi igazolással való visszaéléssel, valamint vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak.

A nyomozás adatai szerint a doktornő, valamint asszisztense az elmúlt egy évben közel 2700 oltást rögzített az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisába. Számos esetben pénzért cserébe olyan embereket is védettségi igazolványhoz juttattak, akik valójában nem kaptak koronavírus elleni védőoltást. A háziorvos személyesen fogadta a jelentkezőket a rendelőjében, az asszisztense pedig beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra.

Mindkét nő lakásán, illetve a rendelőben is kutatást tartottak a nyomozók, amely során több mint 3 millió forintot, 1000 eurót, regisztrációs nyilatkozatokat, oltási igazolásokat, oltóanyag-ampullákat, telefonokat és laptopokat, valamint két gépkocsit foglaltak le.

A rendőrök mindkettőjüket előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az orvost őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrök további 10 pácienst – akik anyagi ellenszolgáltatásért oltás nélkül jutottak védettségi igazoláshoz – gyanúsítottként hallgattak ki.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés kísérlete a gyanú

A Pest megyei rendőrök a helyszínen elfogták azt a 35 éves román férfit, aki a gyanú szerint a testvérével folytatott vita közben, békítésükre siető ismerősét nyakon szúrta.

 

A rablónak bilincs, a rendőrnek jutalom

A feltételezett elkövető bicskával és símaszkban követelte egy III. kerületi benzinkút bevételét. Három napon belül elfogták a budapesti rendőrök.

 

Festőlétráról a fegyházba

Rács mögött a budatétényi nyugdíjasokra szakosodott bűnbanda utolsó tagja is. A 31 éves budapesti férfi egy évig bujkált a hatóságok elől. Alkalmi munkásként épp egy lakást festett, amikor a KR NNI fejvadászai a múlt héten elfogták.