Önként ment be a rendőrségre, elfogták
Sz. Csaba egy olyan gépkocsival okozott közlekedési balesetet, melyre egy másik autó rendszámtábláját szerelte fel.
A 35 éves budapesti lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ismeretlen helyen és időben egy járműről eltulajdonított két román hatósági jelzést, majd azt a használatában lévő személygépkocsira átszerelte. A férfi 2014. március 3-án Budapest XVII., Pesti úton 20 órakor balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.
Sz. Csabát a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2014. március 4-én idézésre történt megjelenését követően Budapest XIV., Hungária körúton elfogták, majd előállították.
A férfivel szemben – szabadlábon hagyása mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, valamint más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.