Őrizetbe vették a garázdálkodót
Késsel fenyegetőzött, kábítószergyanús anyag is volt nála.
Egy 42 éves lakos tett feljelentést 2017. november 17-én a Tiszakécskei Rendőrőrsön, mert az egyik szórakozóhelyen egy 29 éves helyi férfi a felszolgálóval szóváltásba keveredett. Amikor a helyiségből kikísérték, kést rántott és fenyegetőzni kezdett. A rendőrök az elkövetővel szemben intézkedtek, illetve ruházatát átvizsgálták, mely során a zsebéből kábítószergyanús növényi törmelék került elő. A férfit a nyomozók garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, de szabadlábon védekezhetett.
A gyanú szerint azonban 2018. januárjában további, hasonló jellegű bűncselekményeket követett el ismét, így a tiszakécskei rendőrök 2018. január 24-én 8 óra 40 perckor elfogták és őrizetbe vették.
A nyomozók előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.