Őrizetben

2016. 06. 07., k - 08:34
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 38 éves monori férfi vascsővel törte be egy autó ablakát.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán L. József 38 éves monori lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. június 2-án a reggeli órákban a Péteri és Gyömrő közötti úton – eddig ismeretlen társaival - megállásra kényszerített egy másik személyautót. A gyanúsított – három ismerősével együtt – kiszállt az autóból, majd a kezükben vascsővel, csákánnyal és baltával mentek oda a sértett által vezetett gépkocsihoz, amelynek az ablakait és a hátsó szélvédőjét betörték és letörték az egyik visszapillantó tükröt is. 

 

A sértett a helyszínről ezt követően elhajtott, majd bejelentést tett a rendőrségen.

 

Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek egyikét.

L. Józsefet a bűncselekmény elkövetése után – monori lakásán – többször keresték a rendőrök.

A 38 éves férfi 2016. június 6-án a délutáni órákban önként jelentkezett a Monori Rendőrkapitányságon. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Társainak azonosítása és felkutatása folyamatban van.

 

 



Kapcsolódó oldalak