Őrizetben a balatonszemesi emberölés gyanúsítottja

2021. 01. 19., k - 13:49
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 40 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2021. január 18-án a késő esti órákban egy helyi lakos családi veszekedés során eddig tisztázatlan körülmények között életét veszette.

Az adatgyűjtés során kiderült, hogy az idős férfi otthonában tartózkodott, és egyik gyermekével italozott. Az este folyamán vitatkozni kezdtek, mely során a 40 éves férfi egy kalapáccsal több alkalommal fejbe verte apját, majd a nyakát egy késsel elvágta. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták, és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A somogy megyei nyomozók a balatonszemesi lakost emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd - őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Mínusz két autótolvaj

A dabasi nyomozók 48 óra alatt elfogtak két gépkocsitolvajt, és megtérítettek 15,5 millió forintot. A gyanúsítottakat azóta letartóztatta a bíróság.

 

Mentés a Dunából

Egy járókelő és a budapesti vízirendőrök gyors segítsége ezúttal is életet mentett.