Őrizetben a besurranó tolvaj

2023. 05. 18., cs - 13:24
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a pátkai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két pákozdi ingatlanból lopott el értékeket.

Pákozd Községi Polgárőrség vezetője 2023. május 17-én este a település egyik utcájában gyanús személyre lett figyelmes, aki kerékpárt tolva, azon nagy fehér zsákot szállítva közlekedett, majd a szállítmányát egy ingatlan kerítésén átdobta. A polgárőr a férfi ellenőrzéséhez rendőri segítséget kért.

A helyszínre érkező egyenruhás igazoltatásának a kerékpáros ellenállt, és agresszív magatartást tanúsított, ezért rendőri megerősítés is szükségessé vált. A férfi kezeit - támadó fellépése miatt - megbilincselték, majd a ruházatát átvizsgálták, ennek során elektromos kapunyitó távirányító került elő, amelyről úgy nyilatkozott, hogy nem az övé, és nem tudja, hogy került a zsebébe.

A forrónyomon történt adatgyűjtések és tanúkutatások, továbbá a helyszíni szemlék eredményei alapján L. János az este folyamán egy pákozdi kertes ház csukott teraszajtaján keresztül a nappaliba jutott, majd az asztalon lévő dolgokat - laptopot, kapunyitó távirányítót, lakáskulcsot és válltáskát – válogatás nélkül magával vitte. Ezután egy másik lakóingatlan kerítésén átmászva a húsfeldolgozó melléképületből 56 pár füstölt kolbászt tett fehér műanyag zsákba, és ellopta.  

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai a 38 éves pátkai besurranót őrizetbe vették, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

Az ellopott élelmiszer és egyéb tárgyak hiánytalanul visszakerült jogos tulajdonosaikhoz.

 

Kérjük, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadja meg az alábbi bűnmegelőzési tanácsainkat:

 

  • Az ingatlan körüli kerítést, valamint a nyílászárókat mindig tartsa jó állapotban, a kültéri ajtóra szereltessen öt pontos zárszerkezetet, jó minőségű biztonsági zárat!
  • Gondoskodjon a melléképület, garázs biztonságáról is!
  • Az udvari kapu, valamint a ház bejárati és hátsó ajtaja is mindig legyen zárva, a kulcsot pedig vegye ki a zárból és tartsa biztonságos helyen!
  • Vágja vissza a sövényeket, bokrokat, fákat, és ha teheti, tartson házőrző ebet!
  • Lássa el az ingatlant biztonsági berendezésekkel, udvari világítással, mozgásérzékelővel, biztonsági kamerával, és gyakorta ellenőrizze ezek állapotát!
  • Ha elmegy otthonról, vagy lefekszik aludni, a nyílászárókat mindig csukja be, és aktiválja a biztonsági berendezéseket!
  • Nagyobb mennyiségű készpénzt, értéktárgyakat tárolja biztonságos helyen, pl. rögzített trezorban!
  • Figyeljen környezetére, tartson jó kapcsolatot a szomszédokkal, és tartsák szemmel egymás értékeit is!
  • Amennyiben gyanús személyt vagy körülményt észlel, hívja a 112—es segélyhívó számot!
  • Ha minden igyekezet ellenére betörtek otthonába, a segélykérésen kívül ne tegyen semmi egyebet a rendőrök kiérkezéséig nyomok biztosítása érdekében!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.