Őrizetben a betörők
Három nap alatt három vértesszőlősi hétvégi házba tört be a páros.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. László és M. Péter Csabáné ellen. A gyanú szerint a 36 éves férfi és a 25 éves nő 2014. december 10-én bement egy vértesszőlősi hétvégi házba és onnan vascsöveket,és fémlemezeket tulajdonítottak el. A gyanúsítottak a lopott értékeket egy tatabányai MÉH telepre vitték, ahol leadták őket. A páros másnap és harmadnap is visszatért a hétvégi házas övezetbe és két szomszédos kertbe is bementek. Az egyikből kerítéselemeket, a másikból pedig fémlemezeket vittek el, melyeket ugyanazon a fémátvevő-telepen értékesítettek.
A vértesszőlősi férfit és a tatabányai nőt 2014. december 15-én fogták el a tatabányai nyomozók. Gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény elkövetését. K. Lászlót és M. Péter Csabánét a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.