Őrizetben a bolti tolvaj
Egy szegedi áruházból akart mosóport lopni az a helyi férfi, aki menekülés közben eltörte az őt feltartóztatni kívánó pénztárosnő ujját.
A megalapozott gyanú szerint a terhelt lopási szándékkal ment be a Szamos utcai boltba 2014. április 1-én 6 óra 20 perc körüli időben. Az üzletben egy doboz mosókapszulát rejtett a kabátja alá és fizetés nélkül akart távozni. A pénztárosnő azonban észrevette ezt és felszólította, hogy adja elő az árut, amit elrakott. A zavartan viselkedő férfi visszaadta a kapszulákat, majd a belső zsebéből elővett egy flakon mosógélt is, amit egy másik boltból tulajdonított el. Az eladó megpróbálta feltartóztatni a zsákmányát hátrahagyva távozni készülő tolvajt, aki menekülés közben olyan erővel rántotta meg a nő ujját, hogy az eltört.
A nyomozók a széles körű adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként megállapították a gyanúsított személyazonosságát, akit 2014. április 29-én otthonából állítottak elő a Szegedi Rendőrkapitányságra. O. Péter ellen súlyos testi sértés bűntette és lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.
A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 28 éves gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.