Őrizetben a borsodnádasdi támadó

2023. 10. 05., cs - 13:57
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Borsodnádasdon megölt egy nőt az otthonában.

Emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 37 éves borsodnádasdi férfival szemben. A férfi 2023. október 4-én délelőtt betört egy 85 éves helybeli asszony házába, és bántalmazta a sértettet, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A támadó némi pénzt és egy mobiltelefont zsákmányolt.

A bejelentést követően a nyomozók pár órán belül azonosították, elfogták, majd előállították a rendőrségre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tettest őrizetbe vette, egyben kezdeményezte letartóztatását.


Hírfolyam

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.