Őrizetben a garázda

2016. 07. 26., k - 09:37
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy helybeli férfit, aki az elmúlt napokban három alkalommal garázdálkodott a városban.

A gyanú szerint a terhelt 2016. július 18-án 23 óra körül egy hódmezővásárhelyi vendéglátóhely előtt előzetes szóváltás nélkül ököllel arcon ütött egy férfit. Nem sokkal később a gyanúsított egy másik szórakozóhely előtt is verekedett, több alkalommal megütötte vitapartnerét.

A 36 éves férfi 2016. július 23-án 17 óra körül a város egyik parkjában is közösségellenes magatartást tanúsított, italozás közben szóváltásba került alkalmi ismerőseivel, akikkel szintén összeverekedett.

Az eljárás során D. Róbertet garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök kihallgatták. A férfit más, személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítják. Őt a hódmezővásárhelyi nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. 

 

 


Kapcsolódó oldalak