Őrizetben a hatvani autófeltörő

2024. 02. 27., k - 13:35
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 35 éves férfiról kiderült, hogy bűnügyi felügyelet alatt követte el a bűncselekményt. 

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2024. február 26-án vett őrizetbe egy helyi lakost.

A 35 éves férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy február 26-án délután Hatvanban, a Pázsit úton betörte egy parkoló kocsi ablakát, majd az utastérből elvitt egy övtáskát, amiben pénz, illetve személyes iratok voltak.

A rendőröknek sikerült azonosítaniuk, majd két órán belül elfogniuk a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható B. Rolandot, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, továbbá az is kiderült róla, hogy bűnügyi felügyelet alatt áll, ezért otthonát engedély nélkül hagyta el. A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását, akinek otthonában megtalálták az elvitt övtáskát, illetve a pénz nagy részét is.

A hasonló esetek elkerülése érdekében, kérjük, hogy az autóban rövid időre se hagyjanak értéket jól látható helyen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.