Őrizetben a kőbányai támadó

2022. 11. 08., k - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a fiatal férfi néhány percen belül két gyalogosra is rátámadt.

A kőbányai járőröket 2022. október 30-án 9 óra 10 perc körül egy rabláshoz riasztották a Kisbacon utcába, ahol a sértett elmondta, hogy egy ismeretlen hátulról fellökte, többször megrúgta, majd letépte róla az övtáskáját, és elfutott. A megtámadott férfi súlyosan megsérült.

A rendőrök a feltételezett elkövetőt néhány perccel később a helyszín közelében elfogták. A fiatalnál megtalálták a sértett táskáját, a benne lévő telefonnal együtt.

A járőrök a 18 éves B. Zoltánt a X. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő. A rendelkezésre álló adatok szerint öt perccel az eset előtt a Pongrácz úton is rátámadt egy gyalogosra, de tőle nem sikerült értéket szereznie.

A nyomozók megállapították, hogy B. Zoltán összefüggésbe hozható két októberben elkövetett hasonló bűncselekménnyel is, így a fiatalt végül rablás bűntett, rablás kísérlet, garázdaság, súlyos testi sértés kísérlet és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.