Őrizetben a méhteleki rablók

2014. 09. 03., sze - 07:56
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség elfogta azt a két méhteleki lakost, akik 60 éves vendéglátójukat kirabolták.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást A. Róbert 46 éves és F. Elvira 45 éves méhteleki lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi és a nő 2014. szeptember 1-jén egy fehérgyarmati férfi házában vendégeskedett. A háromfős társaság tagjai együtt szórakoztak, amikor a vendéglátó észrevette, hogy a nő értéktárgyak után kutat a lakásban. A 60 éves férfi azonnal távozásra szólította fel vendégeit, de azok kést ragadtak, azzal megfenyegették, majd bántalmazták. A. Róbert és F. Elvira az ellenállásra már képtelen sértett ruházatából készpénzt valamint a lakásból élelmiszereket tulajdonított el. A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően megkezdték az adatgyűjtést és az elkövetők felkutatását. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két méhteleki lakost 2014. szeptember 3-án elfogta, bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak