Őrizetben a mindszenti betörő

2015. 03. 25., sze - 12:28
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vezetői engedély nélkül vezette a lopott autót, amikor elfogták a rendőrök.

Hódmezővásárhely külterületéről tulajdonítottak el egy személygépkocsit 2015. március 19-ére virradó éjszaka. Az elkövető az autó ablakát betörte, majd a járműben hagyott pótkulccsal elvitte azt. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei még aznap 21 órakor egy benzinkúton megtalálták a lopott autót, amiben R. Róbert ült. A vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi először azt mondta a rendőröknek, hogy édesanyja autóját vezeti. A körözési rendszer adatai alapján azonban egyértelművé vált, hogy ez nem igaz.

A hódmezővásárhelyi nyomozók 2015. március 24-én további két mindszenti lakásbetöréssel is meggyanúsították a 20 éves férfit, aki a gyanú szerint egy autót is feltört Szentesen. A rendőrök a házkutatások során több lopásból származó tárgyat foglaltak le tőle. A mindszenti férfi 2015. február 19-én úgy jutott be az egyik helyi ingatlanba, hogy az ajtót a kapura akasztott pótkulccsal nyitotta ki. Akkor ékszereket, mobiltelefont, laptopot és más szerszámgépeket, míg egy másik ingatlanból egy láncfűrészt lopott el.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. Róbertet lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak