Őrizetben a rabló
Egy korábban elkövetett rablást is beismert a szegedi támadó.
Egy szemtanú tett bejelentést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. május 20-án 16 óra 30 perckor, mert egy férfit látott dulakodni, egy idős hölggyel Szegeden az Indóház téren.
A rendőrök azonnal a helyszínre érkeztek, ahol a sértett elmondta, hogy egy ismeretlen férfi kitépte kezéből táskáit, majd elmenekült azokkal. Az egyenruhások széles körű adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, melynek eredményeként másnap Szeged belvárosában elfogták és a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították a támadót.
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Tamás kihallgatásakor részletes vallomást tett, valamint egy korábbi bűncselekmény elkövetését is beismerte. Elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt Szegeden a Szilléri sugárúton is megtámadott egy idős nőt, majd táskáját kitépte a sértett kezéből és elmenekült a helyszínről. A 22 éves helyi lakos azt is előadta a nyomozóknak, hogy mindkét esetben ételre költötte a rablásokból származó készpénzt.
A gyanúsított ellen – őrizetbe vételének elrendelése mellett – rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök kezdeményezték a terhelt előzetes letartóztatását.