Őrizetben a rabló

2017. 12. 17., v - 06:39
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök elfogták azt a nőt, aki Budapesten, a Kálvin téri aluljáróban elvette egy fiatal fiú telefonját, majd a kezét is megharapta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságán 2017. december 15-én egy 14 éves fiú tett feljelentést, hogy 16 óra 30 perc körül Budapesten a IX. kerületben a Kálvin téri aluljáróban leszólította őt egy nő és elkérte a mobiltelefonját, hogy felhívhassa egy ismerősét. Mialatt a nő telefonált, elindult felfelé a lépcsőn, miközben a fiú többször kérte, hogy adja vissza neki a készüléket. Az aluljáróból felérve a fiú megpróbálta visszavenni a telefonját, de a nő megfogta a kezét és a hüvelykujjába harapott, majd a készülékkel elmenekült.

A belvárosi rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények során a térfigyelő központ élőképeit ellenőrizték, amikor felismerték az elkövetőt, aki ismét a Kálvin téri aluljáróban volt. A rendőrök a nőt perceken belül elfogták és előállították a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságára.

A 20 éves mezőtúri Sz. Jánosnét a nyomozók rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.