Őrizetben a sorozatbetörők

2023. 04. 13., cs - 07:30
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri nyomozók hat vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a két helyi férfit.

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2023. április 11-én őrizetbe vett két helyi lakost, akik ellen lopás bűncselekmény miatt indult eljárás.

A 26 és 45 éves férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2023. április 8. és április 11. között Egerben hat társasházi tárolót törtek fel és azokból televíziót, mosógépet, szerszámokat, ruhákat és egyéb értékeket loptak el.

A bejelentést követően a járőrök két órán belül a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható M. Józsefet, majd még az éjszaka folyamán elfogták Egerben a társát, U. Sándort is.

A nyomozók őrizetbe vették a két gyanúsítottat, akik kihallgatásukon beismerő vallomást tettek, továbbá előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.