Őrizetben a tolnai rabló

2023. 05. 08., h - 13:21
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolnai járőrök fogták el azt a jelenleg Tolnán lakó faddi férfit, akit a tulajdonos megzavart, miközben értékek után kutatott a lakásában. A tetten ért tolvaj elvette a hazaérkező nőtől a telefonját, készpénzét és megöléssel fenyegette, amennyiben elszökik, vagy segítségért kiabál.

Egy tolnai férfi tett bejelentést 2023. május 6-án délelőtt fél tíz körül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába arról, hogy a szomszédjában lakó nő házába betört valaki.

A Tolna Rendőrőrs járőrei érkeztek elsőként a helyszínre. A szinte sokkos állapotban lévő asszony elmondta, a boltba ment kerékpárral vásárolni, előtte a házat, utcai kaput bezárta, a hátsó teraszajtó csak csukva volt. Mikor hazaérkezett, látta, hogy a szobában valaki mindent felforgatott, egy másik helyiségben pedig meglátott egy ismeretlen férfit, amint kutat a szekrényekben. Ezután kérdőre vonta az idegent, majd kifutott az udvarra. A férfi utánament és megfenyegette, ha segítségért kiabál, vagy szökni próbál, megöli. Közben elvette a nála lévő telefont és a szatyrát is, a benne lévő pénztárcából kivette a készpénzt. Ezután visszahúzta magával a lakásba a nőt, ahol tovább folytatta a kutatást. Ezt kihasználva a sértett az utca irányába ki tudott menekülni, így tudott segítséget kérni.

A megadott személyleírás alapján a járőrök hamarosan elfogtak egy jelenleg Tolnán lakó 35 éves faddi férfit, akinél találtak több, feltehetően a lakásból származó értéktárgyat is, valamint alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot.

A lakásban szemlét tartottak kollégáink.

Az elfogott rablót előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.