Őrizetben az álkéményseprő

2014. 07. 24., cs - 08:33
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a Szegedi Rendőrkapitányság Tarjánvárosi Rendőrőrsének nyomozói azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint álkéményseprőnek kiadva magát 5 családot károsított meg Szeged-Baktóban.

A 31 éves hódmezővásárhelyi V. Imre kéményseprő egyenruhát és kéménykotró kefét vásárolt magának, majd 2014. július 16-án és 23-án összesen 5 házhoz csöngetett be Szeged-Baktóban. A családok beengedték a férfit és kifizették neki az álszolgáltatás ellenértékét, amiről számlát kaptak. 1120 és 7620 forint közötti összegeket kért el. A nyugtákat a Szegedi Kéményseprőipari Kft. nevére állította ki.

A Szegedi Rendőrkapitányság Tarjánvárosi Rendőrőrsének nyomozói 2014. július 24-én házkutatást tartottak a férfi hódmezővásárhelyi lakásán, ahol a bűncselekmény elkövetéshez használt ruhát és eszközöket is lefoglalták.

V. Imre kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondása szerint így próbált pénzt szerezni családja számára. A nyomozók csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak