Őrizetben az embercsempész
A rendőrök a 63-as főúton ellenőriztek egy észt rendszámú autót, melyben hat illegális migráns és egy embercsempész utazott.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján – a 63-as főút 17-es kilométerszelvényében 2021. február 17-én 15 óra 07 perckor megállítottak egy észt rendszámú járművet. A gépkocsiban a sofőrön kívül még hat férfi tartózkodott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért az egyenruhások a sofőrt, valamint az utasokat elfogták és előállították.
Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A jármű 47 éves észt vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.