Őrizetben az embercsempész – videóval
Mosonmagyaróvár térségében a rendőrök elfogtak egy embercsempészt, aki öt illegális bevándorlót akart Ausztriába eljuttatni.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei 2016. március 8-án 13 óra 50 perckor az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár térségében ellenőrizték egy személygépjármű vezetőjét és utasait. Az autóban 5 marokkói állampolgár utazott, akik az igazoltatáskor a rendőröknek elmondták, hogy Ausztriába akartak eljutni. A járőrök megállapították, hogy a külföldiek nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, ezért őket és az autó sofőrjét, K. J.-C. 20 éves román állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztályán a gépjármű 20 éves vezetője, K. J.-C. román állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.