Őrizetben az idős asszony támadója

2022. 09. 07., sze - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Megerőszakoltak egy idős nőt a Népligetben. Mire a sértett feljelentést tett, a feltételezett elkövető már rendőrkézen volt.

Személyesen tett feljelentést a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságon egy 72 éves asszony 2022. szeptember 3-án 18 óra után, mert nem sokkal korábban egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta, megerőszakolta és elvette mobiltelefonját a Népligetben. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves O. Zsoltot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya addigra már elfogta; a férfi ugyanis levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az elektronikai eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd amikor levágta magáról a készüléket. A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és az erőszakot követően – még a feljelentés előtt – a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit. Megtalálták nála azt a mobiltelefont is, amit idős áldozatától nem sokkal korábban vett el.

O. Zsoltot a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságon szexuális erőszak és kifosztás bűntett, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire. A férfit őrizetbe vették, azóta a bíróság elrendelte letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.