Őrizetben az idős nő támadói

2022. 09. 30., p - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi rendőrök két férfit gyanúsítanak azzal, hogy kiraboltak egy 78 éves asszonyt.

A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi 2022. augusztus 31-én 8 óra körül hazáig követett egy idős nőt Budapest VIII. kerületében. A Salétrom utcai társasházhoz érve az egyik elkövető kint maradt figyelni, míg a másik az asszony után ment és a lépcsőházban megpróbálta lerántani a válltáskáját, de a nő nem engedte. A férfi addig rángatta a táskát, míg magához tudta venni a sértett pénztárcáját, melyben iratai és pénze voltak. A támadás során az asszony elesett és súlyosan megsérült.

A józsefvárosi nyomozók a rablás ügyében indított eljárás során azonosították a két feltételezett elkövetőt, akiket 2022. szeptember 21-én XIII. kerületi tartózkodási helyükön elfogtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányságán R. Szilveszter 27 éves és S. László 56 éves budapesti lakosokat rablás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.