Őrizetben az önbíráskodó férfi
Csongrádi házukban támadt rá felesége jelenlegi élettársára a dühös férj.

A rendelkezésre álló adatok szerint L. János és felesége között az elmúlt időszakban megromlott a viszony. A 35 éves férfi nem tudott ebbe beletörődni, ezért 2014. május 12-én 1 óra körüli időben felkereste az asszonyt és annak jelenlegi élettársát Sugár utcai otthonukban. A hálószobában az ott alvó sértett nyakához kést szorított, miközben feleségétől közös hiteltartozásuk kiegyenlítéséhez pénzt követelt. A két férfi dulakodni kezdett, melynek hevében a gyanúsított a nála lévő bicskával megszúrta a sértettet a vádliján, aki a szúrás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Ekkor a feleség értesítette a rendőrséget, mire a dulakodás abbamaradt. A kiérkező mentősök mindkét férfit kórházba szállították.
A rendőrök L. Jánost az egészségügyi intézményből állították elő a rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.
A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.