Őrizetben az újpesti bántalmazók

2022. 05. 20., p - 11:01
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Három napon belül elfogták azt a két fiatalt, akik a gyanú szerint súlyosan megvertek egy férfit Budapest IV. kerületében.

A IV. Kerületi Rendőrkapitányságon 2022. május 16-án 21 óra körül tett bejelentést egy férfi, hogy a Rózsa téren két ismeretlen megtámadta; többször megütötték és megrúgták. A megvert férfit a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Az újpesti nyomozók három napon belül azonosították a feltételezett elkövetőket. Egyiküket otthonában fogták el május 19-én, a másik önként bement a kapitányságra, miután aznap a lakásán keresték a rendőrök. A 19 éves S. Rolandot és a 22 éves K. Károlyt a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmény elkövetését, amit ittasságukon kívül mással nem tudtak magyarázni.
 
(a kép illusztráció)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.