Őrizetben az újpesti halálos baleset feltételezett okozója

2024. 01. 26., p - 09:29
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki a közlekedési rendőrök M. Pétert.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vizsgálói gyanúsítottként hallgatták ki M. Pétert, miután 2024. január 25-én Szigetszentmiklóson elfogták. A férfi kihallgatásán elismerte, hogy január 22-én a vezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett, és így okozott Újpesten balesetet.

A rendőrök a férfi elfogását követően kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, ami THC-ra pozitív eredményt mutatott. M. Pétert ezt követően mintavételre előállították, majd halált okozó közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanújával hallgatták ki. A férfi elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.

Kihallgatását követően a rendőrök kezdeményezték M. Péter letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.