Őrizetben csoportos rablás miatt

2016. 07. 31., v - 18:28
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csoportos rablás miatt vettek őrizetbe a szegedi rendőrök négy helybeli férfit. A gyanúsítottak egy üveg italt akartak megszerezni a sértettektől.

A gyanú szerint 2016. július 31-én 3 óra körül a négy terhelt Szegeden, a Széchenyi téren keveredett szóváltásba hat fiatallal. A vita abból indult ki, hogy a padon beszélgető társaság nem adott az alkoholos italából a terhelteknek. Ezt követően a gyanúsítottak egyre agresszívabban követelték az italt, és azt az egyikőjük el is vette. Annak megtartásáért lökdösődni, fenyegetőzni kezdtek, majd az egyik gyanúsított egy vascsővel többször megütötte az egyik sértettet. A megtámadott társaság végül elhagyta a helyszínt, de támadóik követték őket és a Fekete Sas utcában újra verekedés alakult ki. A gyanúsítottak tettüket csak akkor fejezték be, amikor megtudták, valaki értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások a környező utcákban perceken belül elfogták az elkövetőket. Ellenük őrizetbe vételük mellett, csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak