Őrizetben - videóval

2017. 02. 24., p - 10:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették azt a debreceni férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel két nőt sebesített meg életveszélyesen.

Amint arról korábban hírt adtunk 2017. február 23-án 23 óra 50 perc körül a 38 éves Gy. József egy Debrecen, Monostorpályi úti lakatlan családi házban előzetes szóváltást követően egy késsel többször megszúrta 28 éves élettársát és a nő 50 éves édesanyját, majd elmenekült a helyszínről.

Az életveszélyesen megsérült áldozatokra egy, a Monostorpályi úton közlekedő személygépkocsi sofőrje talált rá, aki értesítette a rendőrséget és a mentőszolgálatot.

A körzeti megbízottak a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták és előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a férfi ellen és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak