Őrizettben a bátai rabló

2025. 05. 09., p - 10:31
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány órán belül elfogták a 35 éves helyi férfit.

Bátáról tett bejelentést egy nő szerdán dél körül, mert az éjszaka folyamán valaki elvitt a nagyapja házából egy tévét. Mint mondta, az idős férfi neszezésre ébredt éjszaka, ezért egy késsel a kezében elindult megkeresni a zaj forrását. A tévé akkor már a folyosón volt, de a tettes a nappaliban lehetett még, mert hiába akart bemenni, az ajtót valaki belülről nyomta. Ezután kiment a házból, és az ablakon át látta, hogy egy ismerős férfi van a házában. Mikor visszatért a folyosóra, a tetten ért fiatalember a ház felgyújtásával fenyegette meg, ha nem engedi elvinni a tévét. Mindketten fogták a készüléket, a házigazda próbálta megtartani, de elesett, a tolvaj akkor tudott kereket oldani.

Kollégáink éppen szemlét tartottak a háznál, amikor információt kaptak, hogy a település határában látták a rablással gyanúsítható férfit. A körzeti megbízott és a járőrök perceken belül igazoltatták a hatóság előtt régebbről ismert férfit, majd előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra.

A férfi, arra hivatkozva, hogy nem emlékszik a történtekre, nem tett vallomást.

Mivel a bizonyítékok ellene szólnak, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak