Őrök akadályozták meg a betörést
Öt férfi egy debreceni telephelyről akart lopni, de a biztonságiak szemfülesek voltak.
Egy debreceni telephelyről érkezett bejelentés május 19-én hajnalban: biztonsági őrök telefonáltak, hogy több betörőt is megzavartak, akik műszaki cikkeket és gépeket akartak ellopni.

Az ötfős csapat épp az autójukba akarta bepakolni a megszerzett tárgyakat, amikor a biztonsági őrök meglepték őket. Egyikőjüket sikerült elfogniuk, négyen viszont kereket oldottak.

A tevékenység-irányítási központ még vonalban volt a bejelentővel, de közben több egységet is a helyszínre irányított. A riadólánc működött, elfogták a négy menekülőt, és ötödik társukkal együtt előállították a rendőrkapitányságra.
Mint kiderült, a banda közel 4 millió forint értékű eszközt akart elvinni, ezt hiúsították meg. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket a nyomozók, lopás miatt indult ellenük eljárás.