Országos csaló

2018. 10. 04., cs - 08:43
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök 36 rendbeli csalás esetében fejezték be az ügy vizsgálatát.

 

Egy férfi 2016 márciusában feljelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, akitől egy internetes oldalon telefont rendelt. A kialkudott vételárat a megadott bankszámlaszámra átutalta, ám a készüléket soha nem kapta meg. A nyomozók a feljelentés alapján gyanították, hogy az ismeretlen elkövető több személy sérelmére követhetett el hasonló bűncselekményt, így széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek. Rövid időn belül kiderült, hogy a csalónak 36 áldozata van az ország szinte minden részéről, akiket hasonló módszerrel csapott be. Különböző – hirdetési és közösségi – internetes oldalakon kínált eladásra telefont, műszaki cikkeket, napszemüveget, ruházati terméket, játékokat úgy, hogy azokkal soha nem rendelkezett. A reménybeli vevők a vételárat és a postaköltséget átutalták, ezek után az eladó elérhetetlenné vált.

A nyomozók a bűncselekménnyel gyanúsítható, akkor 26 éves kecskeméti férfit még 2016-ban beazonosították, ám F. Ádám a hatóság elől elszökött, így ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. Őt 2018. június 11-én Budapesten fogták el az egyenruhások. Őrizetbe vételét követően a 36 sértett sérelmére elkövetett csalás vétség és bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A jelenleg is személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés alatt álló gyanúsított ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket a nyomozás vizsgálati szakaszában elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A székesfehérvári rendőrök további tanúk jelentkezését várják egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

Vasútállomásról lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításában.

 

Kéklámpások napja 3

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és társszerveik idén harmadszor rendezték meg a rendvédelmi szervek nyílt napját a Miskolci Rendvédelmi Technikumban.

 

Egy éjszaka, két balhé

Gyanúsítottként hallgattak ki a szekszárdi rendőrök egy Magyarcsanádról érkezett betörőt.

 

DELTA a drogprevencióban 5.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kábítószerbűnözés, kiemelten a keresleti oldal visszaszorítása céljából egy drog-ellenes plakátsorozatot álmodtak meg.