Orvhalászok Dombóváron
A két helyi férfi összesen 110 kilogramm halat fogott.

Egy dombóvári horgásztó halőrei tettek bejelentést a rendőrségre, mert 2015. december 21-én éjszaka a tónál egy idegen gumicsónakot, valamint halászati eszközöket találtak. A helyszíni szemle során kiderült, hogy ismeretlen elkövetők hálókat helyeztek el a tó három pontján, azokkal összesen 110 kilogramm halat fogtak. A tettesek a zsákmányt nem tudták eltulajdonítani, mert a halőrök megzavarták őket. A nyomozók a halászati eszközöket lefoglalták.
A dombóvári rendőrök a nyomozás eredményeként előállítottak egy 34 éves, valamint egy 25 éves dombóvári férfit, mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A terheltek szabadlábon védekezhetnek.
Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.