Orvvadászat miatt felel

2019. 06. 10., h - 10:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki engedély nélkül vadászott Nyíradony külterületén.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. június 9-én 6 óra 30 perc körül arról, hogy Nyíradony külterületén egy férfi engedély nélkül vadászik. A rendőrök a helyszínre mentek és egy vadles közelében igazoltatták a bejelentésben szereplő férfit. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a 67 éves nyíradonyi lakos nem tagja egy vadásztársaságnak sem, továbbá jogosultság nélkül végzett vadászati tevékenységet egy szántóföld mellett. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították, a nála lévő fegyvert és lőszereket lefoglalták. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett.

Vele szemben a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.