Összevesztek, majd össze is verekedtek

2018. 01. 27., szo - 08:54
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Székekkel és széklábakkal ütötte egymást négy férfi Véménden.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 29 és egy 28 éves, valamint két 19 éves helyi férfi ellen, akik 2017. szeptember 16-án 22 óra körül összeverekedtek Véménden, a Petőfi Sándor utcában. A megalapozott gyanú szerint a négy fiatalember összeveszett, majd a veszekedés odáig fajult, hogy össze is verekedtek. A négy férfi a verekedés során fa székekkel, illetve fa széklábakkal ütötte egymást az utcán. A helyszínre érkező rendőrök a négy fiatalembert elfogták, előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak