„Oszt ennyi”- tévedtek

2022. 10. 04., k - 11:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök elfogták azt az örkényi párt, akik 3 bringát toltak ki két ingatlanból. Zsákmányukon hamar túladtak, hogy az albérletüket fizetni tudják. Közértből is loptak kávét, csokit, de csak azért, hogy az állomáson elpasszolják, - a gyanú szerint.

Táborfalvai kerékpárlopásokról tudomást szerezve indultak meg a dabasi rendőrök 2022. október 1-jén - egy nap alatt három biciklit loptak el, két ingatlanból. A rendőrök másnapra már tudták, 21 éves B. Gábor és 18 éves, munkanélküli élettársa hozható összefüggésbe a bűncselekményekkel.

Néhány órával később megtörtént elfogásuk, az időközben eladott kerékpárokat is megtalálták és tulajdonosainak visszaadták.

Kihallgatásukon beismerték a gyanúsításban szereplő három drótszamár ellopását. Tettüket pénztelenséggel magyarazták, mivel az albérleti díjat nem tudták kifizetni, gondolták, e módon szereznek pénzt megélhetésük biztosítására. A 18 éves nő elmondta, élettársa bement az udvarra és kitolta a bringákat, amit később pár ezer forintért eladtak. A pénzből krumplit, vajat, zsírt, édességet vettek, „oszt ennyi” – zárta mondandóját. A férfi megerősítette párja elmondását, és azt sem tagadta, hogy a nála lévő 3 kávét, és a 7 tábla csokit egy örkényi élelmiszerboltból lopták, azért, hogy a vasútállomáson el tudják adni. Tettüket nagyon megbánták.

A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett B. Gábor és a szabadlábon védekező L. Mercédesz ellen lopás bűntettének és lopás vétségének magalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték a férfi letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.