Öt embert akart átcsempészni a határon (fotóval)

2014. 05. 27., k - 08:54
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi egy ismerősétől kapta a megbízást.

Négy afgánt és egy bangladesit akart átcsempészni a határon az a két férfi, akiket 2014. május 23-án 23 óra 55 perckor ellenőriztek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai az M70-es autóút murarátkai lehajtója közelében. A zalai rendőrök a két férfit elfogták és kihallgatták őket. A Volkswagen típusú autót egy 26 éves letenyei férfi vezette, a jobb első ülésen 51 éves rokona ült és az autóban még négy afgán és egy bangladesi férfi utazott, akik csak menedékjogot igénylők részére kiállított humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkeztek, amely a határátlépésre nem jogosította fel őket.  A kihallgatások során kiderült, hogy az 51 éves férfit egy 49 éves ismerőse bízta meg a fuvarral, hogy fizetség ellenében vigyen el öt embert Olaszországba. Az 51 éves férfi elmondta, hogy a viteldíj egy részét előre megkapta, a többit pedig a fuvar után adta volna oda neki megbízója. A zalai nyomozók az 51 éves B. Sándort és a 49 éves G. Imrét is gyanúsítottként hallgatták ki, akik tettüket csak részben ismerték el.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két férfi ellen, akik szabadlábon védekezhetnek. A külföldieket a zalai rendőrök szabadon bocsátották és visszairányították őket a befogadó állomásukra.


Kapcsolódó oldalak