Öt órán belül rendőrkézen

2015. 01. 20., k - 09:46
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kihasználta a ház nyitott ajtaját az a gyanúsított, aki egy idős asszonytól vette el a pénztárcáját.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Jánoshalma Rendőrőrse rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Egy ismeretlen férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2015. január 16-án 17 óra körüli időben megjelent az egyik jánoshalmi háznál. Kihasználva az ingatlan nyitott ajtaját bement az épületbe, ahol az ott élő 86 éves nénitől pénzt követelt. Az idős sértett karjait lefogva a zsebéből kivett egy piros pénztárcát, amiben pár ezer forint volt. Ezt követően a pénzzel távozott a férfi.

A bejelentéstől számított öt órán belül beazonosították és elfogták a jánoshalmi rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves K. Józsefet. A jánoshalmi gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe került.


Kapcsolódó oldalak