Öt perc alatt elfogták

2019. 06. 17., h - 14:54
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az őrizet ideje alatt bíróság elé állhat a kifosztással gyanúsított tiszakécskei férfi.

 

A tiszakécskei térfigyelő kamerákat felügyelő biztonsági cég egyik munkatársa tett bejelentést a helyi rendőrőrsre 2019. június 16-án 4 órakor, mivel az egyik Tisza parton lévő kamera élőképén azt látta, hogy egy padon alvó férfi asztalon elhelyezett mobiltelefonját egy ismeretlen eltulajdonította.

A felvétel alapján a rendőrök beazonosították és öt perc alatt a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt. A férfi az eltulajdonított – közel 150.000 forint értékű – telefont önként átadta az egyenruhásoknak, így a sértett kár szinte azonnal megtérült.

A nyomozók kifosztás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt kihallgatták az 51 éves helyi lakost, aki beismerő vallomást tett. Őt a tiszakécskei nyomozók őrizetbe vették, és javaslatot tettek az illetékes ügyészségnél arra, hogy az őrizet ideje alatt állítsák bíróság elé a férfit. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezve az iratokat 17-én átadták a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.

 

1.

2.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.