Otthon termesztette - fotókkal, videóval
Szekrényében termesztette a növényeket a budapesti férfi.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Károly László 44 éves budapesti lakos ellen.
Adat merült fel arra vonatkozóan, hogy egy Budapest III., Kaszásdűlő utcai lakásban egy férfi kábítószert termeszt. Az óbudai rendőrök 2014. augusztus 7-én 13 óra 30 perc körüli időben házkutatást tartottak H. Károly Lászlónál, amelynek során 76 darab tápkockát, 34 tő kábítószergyanús növényt, növénytermesztő ládát, fecskendőket, ampullákat és szellőztető rendszert találtak. A férfi egy szekrény alakított át a termesztéshez és erkélyén tárolta a növényeket.
A nyomozók a férfit elfogták és előállították. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az ügyben a további eljárást Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.