Pár órán belül elfogták a csalót

2016. 07. 27., sze - 11:26
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászberényi rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki egy idős nő pénzét csalta ki a postástól.

Egy jászberényi asszony tett bejelentést a rendőrségre 2016. július 26-án 9 óra 30 perc körül, hogy édesanyja nyugdíját egy idegen férfi jogtalanul elkérte a postástól. A jelenlegi adatok szerint a férfi leszólította az utcán a kézbesítőt és azt mondta neki, hogy az idős asszony kérte meg, hogy vegye fel a járandóságát. A postás jóhiszeműen hitt a férfinak és átadta részére a készpénzt. A kézbesítő csak később szembesült azzal, hogy becsapták. A járőrök a bejelentést követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, majd rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. János helyi lakost. A rendőrök a helyszín közelében elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították a jogsértőt. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 41 éves férfit, aki ellen a Jászberényi Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak